A 6. Tánc Tavasza fesztivál második felében talán még érdekesebb programok voltak, mint korábban. Elmaradt ugyan a Midnight Tango, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása, helyette ismét a Pina Bausch-ról készült Wim Wenders-filmet vetítették.
A fesztivál programja csütörtökig a kiadott műsorfüzet szerint alakult. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Midnight Tango című előadásról viszont már a reggeli órákban kiderült, hogy nem fogják a Tánc Tavasza keretei között bemutatni.
Úgy tűnik, hogy az Udvarhely Táncműhely által bemutatott „táncjátéknak” (Amit akartok, avagy előjáték a Vízkereszthez) legalább két fontos rétege van. „Könnyed” tengerparti játszadozásról esett szó, de mindaz, amit láthattunk a bemutató alkalmával nem csak légiesség, nem mind bű és nem csupa báj.
Az első napon a sepsiszentgyörgyi M Studio Mint a fagyöngy című műsorát láthattuk, a Duna Táncműhely a Himnusz című előadással mutatkozott be. Miklós Levente a színházterem előcsarnokában köszöntötte a megjelenteket. Pár szóban ismertette a hat fesztiválnap során látható produkciókat és kevéssel 7 óra után – ezúttal tízpercesre rövidült az ilyenkor szokásos negyedóra – kezdődhetett a [...]
Hétfőn este kezdődik és szombatig tart a 6. Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásművészeti Fesztivál Székelyudvarhelyen. A fesztivál nyitása előtti sajtótájékoztatón Miklós Levente igazgató elmondta, hogy ebben az évben lesznek visszatérő vendégeik is, de nagy hiányzójuk is van, a bukaresti Masca Színház, amely nem tudta elhozni a tervezett produkciót. Ettől eltekintve azonban igyekeztek magyarországi együtteseket is [...]
Kétségtelen, hogy egy klasszikus felállású, tizenhét tagú big band Udvarhelyre csalogatása nem is annyira egyszerű feladat, komoly kihívás még a harcedzett szervezőknek is. Ha a belépőjegyek árából kívánja valaki fedezni a turnét, akkor több mint bizonyos, hogy az anyagi siker elmarad, s éppen csak üti a széle a hosszát. Vagy nem.
Minden a tervek szerint zajlott a G. Feszt első napján, bár a városban akkortájt több rangos művelődési esemény is zajlott: könyvbemutató, táncszínházi előadás és komolyzenei koncert. Délután 6 óra után – bő negyedórával, ahogy szokás, megvárva az utolsó percben betoppanó érdeklődőt – sor került a Kováts Fotó 100 éve című kiállítás megnyitására.
Bihari Lóránt, a G. Egyesület ügyvezetője a fesztivál előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy majdnem minden elképzelésüket meg tudják ezekben a napokban valósítani, a legmerészebb programok is létrejönnek, hiszen a fesztivált egy több hónapos szervezőmunka előzte meg, előfordulhatnak ugyan kisebb időpont- és helyszínváltozások, de azokról minden nap tájékoztatnak majd a helyi sajtóban.
Vajon mi is ez a törékeny(ség), amiről beszélnek itt az előadók? Vélhetően arról, ami mindannyiunk sajátossága, ami természetes adottságunk. Nagyszerűek, erősek, vágyakozók is vagyunk. De ugyanakkor földhözragadtak, gyengék és esendők. Gyarlók. Ebbe a törékenység is belefoglalandó.
A János vitézt átdolgozni, filmre vagy színre vinni mindig hálás feladat. Az 1844 óta eltelt időben a Magyar Odüsszeiával – Kosztolányi minősítette így a verses hőskölteményt – mindent elkövettek, amit egy közismert és általános népszerűségnek örvendő művel szokás: daljáték, rajzfilm, játékfilm készült Petőfi művéből.
Címkék
Össztánc ősszel író 6. Tánc Tavasza ajánló Boda Székedi Eszter előadás film filmajánló fotó G. Café G. Feszt György Attila Háromszék Táncegyüttes irodalom jegyzet költészet költészet napja költő könyv könyvbemutató kötet kiállítás kritika kultúra Miklós Levente mozi M Studio népzene Ráduly János rajzfilm recenzió Simó Márton Székelyföld színház tánc táncszínház tárlat történelem thriller Tomcsa Sándor Színház Tompa Klára trilógia Udvarhely Táncműhely vers zeneEszmecsere
- Kosztandi Zsolt said Hétvégén volt egy színházi bemutató Csíkszeredában! Vannak még fontos dolgok Csíkszereda kulturális...
- Zsuzsanna said Az utolsó zárójelbe tett mondatig szinte repestem a boldogságtól. (Én naiv…) Annak viszont örü...
- Bazsó-Dombi Attila said Az életrajzi adatokban elírással szerepel a „Ponticio Instituto Orientale” – helyesen: „Pontificio I...
- filmes said Attila, ez a film nem ismerős, de ha a vadnyugat leépüléséről akarsz látni egy jó filmet, ajánlom a...
- Szabó Attila said Fehérek közt egy európai — fehér itt nem csupán a román, hanem a breton- és okcitánfaló franci...
- Kobor said Crichton tobbszor is jar a foldon (ha jol emlekszem).. Igaz Moya nelkul Valamint a sorozat lezaro f...
- Sancho said Hülyeség…
- Biró Ágnes said Erős egyénisége nagy mértékben befolyásolta pályaválasztásomat és pedagógusi munkámat.Segítséget, bi...
Bejelentkezés







SZH hírek- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt KeresztúronA hajdúnánási NaNá Színház Székelykeresztúrra is elhozza legújabb produkcióját, a Hajdú regét. […]
- Jelentős összeget tartalmazó széfet tulajdonítottak elEgyelőre ismeretlen tettesek hatoltak be a péntekről szombatra virradó éjszaka az egyik Kossuth Lajos utcai zálogházba és pénzváltóba. Az elkövetők által eltulajdonított kisméretű széf jelentős mennyiségű készpénzt tartalmazott. […]
- Mikó-vár mint csíki és európai értékJelképes és az elkövetkező korok krónikásai számára könnyen megjegyezhető, hogy mikor is nyílt a Mikó-vár története című állandó kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Ugyanis éppen ezen a napon, vagyis május 18-án, pénteken tartották a múzeumok világnapját. […]
- Templombúcsúval és szenteléssel kezdődtek a nyárádremetei falunapokA hétvégén folynak a falunapok Nyárádremetén. Az esemény már csütörtök délután kezdetét vette, amikor a falu kétszázéves templomában tartották meg a hagyományos búcsút Urunk mennybemenetele napján. […]
- Balesetezett az államtitkárKét autó ütközött egymásnak a Csíkdánfalva és Csíkszentdomokos közötti útszakaszon pénteken, négyen megsérültek. A balesetben értesüléseink szerint Moldován József államtitkár is súlyos sérüléseket szenvedett. […]
- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt Keresztúron
Kik ajánlanak?
És miket?
A KultúrHon alapvetően a kultúra, a művelődés síkjára létrehozott blogfelület, ahol a kulturális események bemutatása mellett olyan kritikákat, ajánlókat, recenziókat közlünk, melyek témáját a színház, a film, az irodalom, a zene és a képzőművészet szolgáltatja.Legnézettebb ma
Népszerű bejegyzések
- A MOGYE-ről, a demokrácia-deficitről és a “saját házról” (1,036)
- In memoriam Bardocz Imre (930)
- Harcoltak-e románok a magyar forradalomban? (610)
- Harminc éves a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (582)
- Mi is a bajunk nekünk önmagunkkal és a világgal december 1-jén? (505)
- Ünnepek után (429)
- Hangváltók (3.) (423)
- Hogyan kell, és hogyan lehet beszélni Horthy Miklósról? (381)
- Báthory (Erzsébet) (365)
- Black Death – Fekete halál (348)
- Filmajánló: Hétköznapi szerelem (331)
- Van-e az írónak kardja? (310)
- Szép az élet (272)
- Minden képeslapnak története van (272)
- Kísérlet színekkel, női arcokkal és borral (268)
Partnerek




