A 6. Tánc Tavasza fesztivál második felében talán még érdekesebb programok voltak, mint korábban. Elmaradt ugyan a Midnight Tango, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása, helyette ismét a Pina Bausch-ról készült Wim Wenders-filmet vetítették.
A gyergyószentmiklósi színház előadásának kulcsszava a formabontás lehetne. Rendhagyó játék, de attól még emberbarát és viszonylag könnyen értelmezhető, nem kényszeríti a nézőt holmi intellektuális áttétek vagy szimbólumok megfejtésére.
Úgy tűnik, hogy az Udvarhely Táncműhely által bemutatott „táncjátéknak” (Amit akartok, avagy előjáték a Vízkereszthez) legalább két fontos rétege van. „Könnyed” tengerparti játszadozásról esett szó, de mindaz, amit láthattunk a bemutató alkalmával nem csak légiesség, nem mind bű és nem csupa báj.
Az első napon a sepsiszentgyörgyi M Studio Mint a fagyöngy című műsorát láthattuk, a Duna Táncműhely a Himnusz című előadással mutatkozott be. Miklós Levente a színházterem előcsarnokában köszöntötte a megjelenteket. Pár szóban ismertette a hat fesztiválnap során látható produkciókat és kevéssel 7 óra után – ezúttal tízpercesre rövidült az ilyenkor szokásos negyedóra – kezdődhetett a [...]
Hétfőn este kezdődik és szombatig tart a 6. Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásművészeti Fesztivál Székelyudvarhelyen. A fesztivál nyitása előtti sajtótájékoztatón Miklós Levente igazgató elmondta, hogy ebben az évben lesznek visszatérő vendégeik is, de nagy hiányzójuk is van, a bukaresti Masca Színház, amely nem tudta elhozni a tervezett produkciót. Ettől eltekintve azonban igyekeztek magyarországi együtteseket is [...]
A Gyermekfilharmónia vezetőjét, Haáz Sándor (1955) zenetanárt nem kell bemutatni Udvarhelyszéken, sőt a magyar glóbuszon másutt se nagyon, mert egyike a legismertebb székelyföldi személyiségeknek. Túlzás nélkül elmondható róla, hogy nemzeti érték, akárcsak az általa 1982-ben létrehozott és működtetett együttes.
A G. Egyesület és az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) által szervezett G. Feszt egyik utolsó rendezvénye a Látó szerkesztőivel való találkozás volt. Vida Gábor röviden bemutatta a Látó című folyóiratot, illetve annak áprilisi számát. Száz éve – 1912. április 5. – született Örkény István, akinek emléke előtt egy regényrészletével tisztelegnek.
A Tamási Áron Művelődési Egyesület (TÁME) az utóbbi két esztendőben új lendülettel látott hozzá az értékmentéshez és az értékteremtéshez: megszerezte Tamási Áron Ágnes nevű húgának házának tulajdoni többségét és kezdeményezte az ingatlan rendbetételét. Hadnagy Jolán és társai fáradtságot nem ismerve azon dolgoznak, hogy a megújuló ingatlan egyfajta oktatási, művelődési és turisztikai központként segítse a község [...]
A könyv utóéletéről beszélgetett Parti Nagy Lajos és Kovács Ferenc a székelyudvarhelyi Gondűző étteremben. Természetes volt, hogy ők ketten szívesen leülnek egymással beszélgetni és szót ejteni írásművészetükről, hiszen számos alkalommal forgolódtak egyazon társaságban. Kovács András Ferenc (KAF) elmondta, hogy 1990 tavasza óta ismerik személyesen egymást – addig csak az irodalomból -, azóta volt [...]
A Kumm együttesről azt tartják, hogy progresszív rockzenét játszik. Megalakulása óta több irányváltáson és tagcserén esett át, de ezek a korrekciók mindig arra szolgáltak, hogy tisztább legyen a hangja és markánsabb a karaktere.
Címkék
Össztánc ősszel író 6. Tánc Tavasza ajánló Boda Székedi Eszter előadás film filmajánló fotó G. Café G. Feszt György Attila Háromszék Táncegyüttes irodalom jegyzet költészet költészet napja költő könyv könyvbemutató kötet kiállítás kritika kultúra Miklós Levente mozi M Studio népzene Ráduly János rajzfilm recenzió Simó Márton Székelyföld színház tánc táncszínház tárlat történelem thriller Tomcsa Sándor Színház Tompa Klára trilógia Udvarhely Táncműhely vers zeneEszmecsere
- Kosztandi Zsolt said Hétvégén volt egy színházi bemutató Csíkszeredában! Vannak még fontos dolgok Csíkszereda kulturális...
- Zsuzsanna said Az utolsó zárójelbe tett mondatig szinte repestem a boldogságtól. (Én naiv…) Annak viszont örü...
- Bazsó-Dombi Attila said Az életrajzi adatokban elírással szerepel a „Ponticio Instituto Orientale” – helyesen: „Pontificio I...
- filmes said Attila, ez a film nem ismerős, de ha a vadnyugat leépüléséről akarsz látni egy jó filmet, ajánlom a...
- Szabó Attila said Fehérek közt egy európai — fehér itt nem csupán a román, hanem a breton- és okcitánfaló franci...
- Kobor said Crichton tobbszor is jar a foldon (ha jol emlekszem).. Igaz Moya nelkul Valamint a sorozat lezaro f...
- Sancho said Hülyeség…
- Biró Ágnes said Erős egyénisége nagy mértékben befolyásolta pályaválasztásomat és pedagógusi munkámat.Segítséget, bi...
Bejelentkezés







SZH hírek- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt KeresztúronA hajdúnánási NaNá Színház Székelykeresztúrra is elhozza legújabb produkcióját, a Hajdú regét. […]
- Jelentős összeget tartalmazó széfet tulajdonítottak elEgyelőre ismeretlen tettesek hatoltak be a péntekről szombatra virradó éjszaka az egyik Kossuth Lajos utcai zálogházba és pénzváltóba. Az elkövetők által eltulajdonított kisméretű széf jelentős mennyiségű készpénzt tartalmazott. […]
- Mikó-vár mint csíki és európai értékJelképes és az elkövetkező korok krónikásai számára könnyen megjegyezhető, hogy mikor is nyílt a Mikó-vár története című állandó kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Ugyanis éppen ezen a napon, vagyis május 18-án, pénteken tartották a múzeumok világnapját. […]
- Templombúcsúval és szenteléssel kezdődtek a nyárádremetei falunapokA hétvégén folynak a falunapok Nyárádremetén. Az esemény már csütörtök délután kezdetét vette, amikor a falu kétszázéves templomában tartották meg a hagyományos búcsút Urunk mennybemenetele napján. […]
- Balesetezett az államtitkárKét autó ütközött egymásnak a Csíkdánfalva és Csíkszentdomokos közötti útszakaszon pénteken, négyen megsérültek. A balesetben értesüléseink szerint Moldován József államtitkár is súlyos sérüléseket szenvedett. […]
- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt Keresztúron
Kik ajánlanak?
És miket?
A KultúrHon alapvetően a kultúra, a művelődés síkjára létrehozott blogfelület, ahol a kulturális események bemutatása mellett olyan kritikákat, ajánlókat, recenziókat közlünk, melyek témáját a színház, a film, az irodalom, a zene és a képzőművészet szolgáltatja.Legnézettebb ma
Népszerű bejegyzések
- A MOGYE-ről, a demokrácia-deficitről és a “saját házról” (1,036)
- In memoriam Bardocz Imre (930)
- Harcoltak-e románok a magyar forradalomban? (610)
- Harminc éves a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (582)
- Mi is a bajunk nekünk önmagunkkal és a világgal december 1-jén? (505)
- Ünnepek után (429)
- Hangváltók (3.) (423)
- Hogyan kell, és hogyan lehet beszélni Horthy Miklósról? (381)
- Báthory (Erzsébet) (365)
- Black Death – Fekete halál (348)
- Filmajánló: Hétköznapi szerelem (331)
- Van-e az írónak kardja? (310)
- Szép az élet (272)
- Minden képeslapnak története van (272)
- Kísérlet színekkel, női arcokkal és borral (268)
Partnerek




