Hétfőn, 2012. február 27-én este, hosszas betegség után, 69 éves korában távozott az élők sorából a Tamási Áron Gimnázium egykori tanára, Bardocz Imre. A fizika szakos pedagógus a tanintézmény és a város egyik legismertebb személyisége volt.
Hogyha van állócsillag a színésznők között, akkor Meryl Streep minden bizonnyal az. Jószerével indulása óta ott van a világ érdeklődésének középpontjában – ha úgy tetszik –, pedig az életpályájának csak egy szeletét látjuk, a filmes szerepléseket. A tengeren túli televízió-műsorokat alig, a színpadi jelenéseit pedig esetleg felvételről. Sajnálatos módon nem volt szerencsém ezidáig egyhez sem.
Frissen kiadott kötetében hatvan Stănescu-fordítást* közöl a kibédi Ráduly János, akit elsősorban folkloristaként, illetve költőként, nem mellékesen pedig rovásírásos emlékeink kutatójaként és felfedezőjeként ismerünk. Mindezt megtoldotta még két saját verssel, melyek mindegyike a nagy román költőhöz kötődik, egyik a szülővárosában látogatható emlékmúzeummal, másik – és nyilván ez is ennyire személyes – Stănescu ránk maradt írógépével [...]
Megint egy majdnem elfeledett író. Sőt mi több: írónő. Éppen visszatérőben. Tormay Cécile-t olyan eredményesen kizárta a kánon, hogy a Wass Albert-féle feltámadás után csak bő tíz évvel bukkant fel ismét a köztudatban.
Annak idején Einstein mondta: a világon két dolog van, ami végtelen: az emberi hülyeség és a világyetem. Az emberi hülyeségben nem vagyok egészen biztos – tette hozzá.
Kézi kamerával reszketősre rögzített, sötét tónusú beállítások vezetnek előre, miközben szinte már várjuk, hogy szemtől-szembe kerüljünk a főszereplővel. Hosszú percekig azonban még türelmünk kell legyen, a bevezető jelenetek ugyanis csak hátulról és féloldalról mutatják alakját.
Nem kérdeztük a szervezőktől Székelyudvarhelyen – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselőitől –, hogy kiket szeretnének meghívni a következő alkalmakra az általuk szervezett estekre – terveik egy részét már elmondták a múlt héten tartott sajtótájékoztatón –, és annak sem jártunk utána, hogy távlatilag hogyan képzelik el a rendezvényeiket, hogyan szeretnék azokat beilleszteni a városi programok [...]
Dicséret helyett szinte elég is volna, ha annyit írnék a filmről, hogy miután megnéztem a magyar királyi egyesen, félóra múlva újra megnéztem a kettesen az ismétlését is, és újfent látám, hogy jó.
Farkas Wellmann Éva 1979-ben született Marosvásárhelyen, középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban végezte (1997), majd magyar-angol szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári BBTE bölcsészkarán (2003), majd ugyanott a Hungarológiai Iskola doktorandusza, ahol disszertációját 2012. február 14. védte meg.
Évtizedekkel ezelőtt, amikor még az amerikaiak készítette háborús filmek jelentették a kikapcsolódás netovábbját, sokak számára vált emlékezetessé A nagy szökés. Hadifoglyok ástak alagutat és szöktek meg egy náci táborból, majd kerültek vissza egyenként a szögesdrótok mögé, már aki egyáltalán életben maradt. Viszont nem az alagúttal volt probléma, az ugyanis teljesítette célját. Közben eltelt négy évtized [...]
Címkék
Össztánc ősszel író 6. Tánc Tavasza ajánló Boda Székedi Eszter előadás film filmajánló fotó G. Café G. Feszt György Attila Háromszék Táncegyüttes irodalom jegyzet költészet költészet napja költő könyv könyvbemutató kötet kiállítás kritika kultúra Miklós Levente mozi M Studio népzene Ráduly János rajzfilm recenzió Simó Márton Székelyföld színház tánc táncszínház tárlat történelem thriller Tomcsa Sándor Színház Tompa Klára trilógia Udvarhely Táncműhely vers zeneEszmecsere
- Kosztandi Zsolt said Hétvégén volt egy színházi bemutató Csíkszeredában! Vannak még fontos dolgok Csíkszereda kulturális...
- Zsuzsanna said Az utolsó zárójelbe tett mondatig szinte repestem a boldogságtól. (Én naiv…) Annak viszont örü...
- Bazsó-Dombi Attila said Az életrajzi adatokban elírással szerepel a „Ponticio Instituto Orientale” – helyesen: „Pontificio I...
- filmes said Attila, ez a film nem ismerős, de ha a vadnyugat leépüléséről akarsz látni egy jó filmet, ajánlom a...
- Szabó Attila said Fehérek közt egy európai — fehér itt nem csupán a román, hanem a breton- és okcitánfaló franci...
- Kobor said Crichton tobbszor is jar a foldon (ha jol emlekszem).. Igaz Moya nelkul Valamint a sorozat lezaro f...
- Sancho said Hülyeség…
- Biró Ágnes said Erős egyénisége nagy mértékben befolyásolta pályaválasztásomat és pedagógusi munkámat.Segítséget, bi...
Bejelentkezés







SZH hírek- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt KeresztúronA hajdúnánási NaNá Színház Székelykeresztúrra is elhozza legújabb produkcióját, a Hajdú regét. […]
- Jelentős összeget tartalmazó széfet tulajdonítottak elEgyelőre ismeretlen tettesek hatoltak be a péntekről szombatra virradó éjszaka az egyik Kossuth Lajos utcai zálogházba és pénzváltóba. Az elkövetők által eltulajdonított kisméretű széf jelentős mennyiségű készpénzt tartalmazott. […]
- Mikó-vár mint csíki és európai értékJelképes és az elkövetkező korok krónikásai számára könnyen megjegyezhető, hogy mikor is nyílt a Mikó-vár története című állandó kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Ugyanis éppen ezen a napon, vagyis május 18-án, pénteken tartották a múzeumok világnapját. […]
- Templombúcsúval és szenteléssel kezdődtek a nyárádremetei falunapokA hétvégén folynak a falunapok Nyárádremetén. Az esemény már csütörtök délután kezdetét vette, amikor a falu kétszázéves templomában tartották meg a hagyományos búcsút Urunk mennybemenetele napján. […]
- Balesetezett az államtitkárKét autó ütközött egymásnak a Csíkdánfalva és Csíkszentdomokos közötti útszakaszon pénteken, négyen megsérültek. A balesetben értesüléseink szerint Moldován József államtitkár is súlyos sérüléseket szenvedett. […]
- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt Keresztúron
Kik ajánlanak?
És miket?
A KultúrHon alapvetően a kultúra, a művelődés síkjára létrehozott blogfelület, ahol a kulturális események bemutatása mellett olyan kritikákat, ajánlókat, recenziókat közlünk, melyek témáját a színház, a film, az irodalom, a zene és a képzőművészet szolgáltatja.Legnézettebb ma
Népszerű bejegyzések
- A MOGYE-ről, a demokrácia-deficitről és a “saját házról” (1,036)
- In memoriam Bardocz Imre (930)
- Harcoltak-e románok a magyar forradalomban? (610)
- Harminc éves a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (582)
- Mi is a bajunk nekünk önmagunkkal és a világgal december 1-jén? (505)
- Ünnepek után (429)
- Hangváltók (3.) (423)
- Hogyan kell, és hogyan lehet beszélni Horthy Miklósról? (381)
- Báthory (Erzsébet) (365)
- Black Death – Fekete halál (348)
- Filmajánló: Hétköznapi szerelem (331)
- Van-e az írónak kardja? (310)
- Szép az élet (272)
- Minden képeslapnak története van (272)
- Kísérlet színekkel, női arcokkal és borral (268)
Partnerek




