Az együttes tagjai: Bede Péter - szaxofon, Jeszenszky György - dob, Nagy Péter - bőgő, Párniczky András - gitár

A fesztivál utolsó napján, szombaton valamivel kétszáznál többen nézhették meg a Kolozsvári Állami Magyar Opera kétrészes előadását a Kék balettet és a Fantasztikus szimfóniát. Ez valamivel több, mint fél ház.

Continue reading »

 

Az író életművének jelentős része emigrációban keletkezett, maga is többnyire szórványvidéken élt Erdélyben

Egyáltalán nem meglepő, ha ebben a rossz gazdasági helyzetben, illetve a „speciális” erdélyi magyar kisebbségi állapotban a kultúrát jótékonyságra használjuk. Akkor igazi a kultúra, ha közvetlen hatása pozitív, látható és láthatatlan eredményeket hoz. A Balázsfalvához tartozó Tűr magyarsága mindössze töredékét képezi az ottani lakosságnak, óvatos becslések szerint – a legutóbbi népszámlálásról ebben a pillanatban nincsen megbízható adatunk – a városban és a közigazgatásilag hozzátartozó vagy beolvadt nyolc településen mindössze 8%-os lehet a magyarok aránya. Kulcsfontosságú tehát, hogy a magyar felekezetek és civil szervezetek felvállaljanak olyan szerepeket is, amelyek biztosítják azt a kulturális – anyanyelvi – környezetet, ahol a magyar nyelv gyakorolható, illetve újra elsajátítható az identitás-váltás küszöbén billegő kisközösség tagjai által.

Continue reading »

Hommagé a Freddy Mercury

A 6. Tánc Tavasza fesztivál második felében talán még érdekesebb programok voltak, mint korábban. Elmaradt ugyan a Midnight Tango, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása, helyette ismét a Pina Bausch-ról készült Wim Wenders-filmet vetítették.

Continue reading »

A film plakátja

Valamikor a kilencvenes években ment egy film a tévében. Egy hullát kiásnak, majd újratemetik, de reggelre megint ott van a kert végében. Így megy ez napról-napra, a tettes – egy asszony, aki megfogadja, hogy amíg él, a holttest nem nyugodhat a földben – bíróságon elhangzó szavai nyomán világossá válnak tettének indítékai.

Continue reading »

A kortárs táncszínház ősanyja volt

A fesztivál programja csütörtökig a kiadott műsorfüzet szerint alakult. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Midnight Tango című előadásról viszont már a reggeli órákban kiderült, hogy nem fogják a Tánc Tavasza keretei között bemutatni.

Continue reading »

Bálint Arthur operatőr-filmrendező

„Nagyon jólesik, hogy így, ilyenkor, az érettségi előtt, a pályaválasztási szezonban került sor erre a rendezvényre, mert – talán – arra is jó lesz, hogy felkeltse a középiskolások érdeklődését a szakma iránt” – mondta Bálint Arthur operatőr-filmrendező a minap a Sapientia EMTE végzős hallgatói vizsgafilmjeiből tartott vetítés alkalmával a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

Continue reading »

Tagged with:
 

Az előadás plakátja

A gyergyószentmiklósi színház előadásának kulcsszava a formabontás lehetne. Rendhagyó játék, de attól még emberbarát és viszonylag könnyen értelmezhető, nem kényszeríti a nézőt holmi intellektuális áttétek vagy szimbólumok megfejtésére.

Continue reading »

Jelenet az előadásból. Farkas Antal felvétele

Úgy tűnik, hogy az Udvarhely Táncműhely által bemutatott „táncjátéknak” (Amit akartok, avagy előjáték a Vízkereszthez) legalább két fontos rétege van. „Könnyed” tengerparti játszadozásról esett szó, de mindaz, amit láthattunk a bemutató alkalmával nem csak légiesség, nem mind bű és nem csupa báj.

Continue reading »

Jelenet az előadásból

Az első napon a sepsiszentgyörgyi M Studio Mint a fagyöngy című műsorát láthattuk, a Duna Táncműhely a Himnusz című előadással mutatkozott be. Miklós Levente a színházterem előcsarnokában köszöntötte a megjelenteket. Pár szóban ismertette a hat fesztiválnap során látható produkciókat és kevéssel 7 óra után – ezúttal tízpercesre rövidült az ilyenkor szokásos negyedóra – kezdődhetett a rendezvénysorozat nyitánya. Az előtérbe kávézó-asztalokat helyeztek, büfét üzemeltetnek, hogy hangulatosabb és otthonosabb legyen a hangulat. Mind a két előadáson telt ház volt, a közönség maximálisan igénybe vette a hely adta lehetőségeket. Lábon-állásra, ki-be járkálásra egyik helyszínen sem volt lehetőség.

Continue reading »

A fesztivál plakátja

Hétfőn este kezdődik és szombatig tart a 6. Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásművészeti Fesztivál Székelyudvarhelyen. A fesztivál nyitása előtti sajtótájékoztatón Miklós Levente igazgató elmondta, hogy ebben az évben lesznek visszatérő vendégeik is, de nagy hiányzójuk is van, a bukaresti Masca Színház, amely nem tudta elhozni a tervezett produkciót. Ettől eltekintve azonban igyekeztek magyarországi együtteseket is meghívni (a nemzetközi hírnévnek örvendő Győri Balettet és a Duna Táncműhelyt), odafigyelnek a diákokra is, akik egy-két éven belül akár meghatározó szereplőivé is válhatnak a hazai táncművészetnek, illetve fórumot hoznak létre a hazai (magyar) mozgásszínházi társulatoknak, hogy lehetőségük legyen az egymás és a Székelyudvarhely közönsége előtti bemutatkozásra.

Continue reading »